Európa végnapjai
Pokol BélaA népességfogyás egész Európa gondja, s míg a keleti uniós országokban ezt a cigánykérdés súlyosbítja addig a gazdagabb nyugati államokban a befogadott muszlim lakosság rohamosan növekvő létszáma és integrációs problémái teszik a kérdést elsőrendű problémává. A nyugati nagyvárosokban már ma is százezres és milliós muszlim közösségek élnek párhuzamos társadalmakban – a többségi társadalmak kultúrájával, szokásaival és elvárásaival a legellenségesebb módon szemben állva –, akik magas születési rátájuk következtében a 2050-es évekre a legtöbb városban már többséget alkotnak majd az elöregedő és zsugorodó létszámú európai gyökerű lakossághoz képest. Ezek a problémák a mindennapokban már több éve érezhetőek voltak a széles tömegek számár, azonban a domináns média és a véleményformáló szellemi körök – éppúgy, ahogy itthon a cigánykérdést illetóen – megtiltották őszinte megvitatásukat, és rasszizmussal vádolták meg azokat, akik fel merték vetni őket. Az elfeledett, növekvő problémák azonban robbanásszerűen kitörtek az ezredforduló környékén.